Jelenlegi hely
Polgárőrség


2000. tavaszán Ősiben is megalakult a Polgárőrség. Az alapító 35 tag összefogását az akkori kedvezőtlen közbiztonsági helyzet indokolta.
Az egyesület azóta folyamatosan működik, és az eltelt hét év azt bizonyítja, hogy eleget tudtak tenni azoknak az elvárásoknak, amelyeket velük szemben a lakosság, a képviselőtestület és a rendőrség megfogalmazott.
A fő feladatuk a bűncselekmények megelőzése, a szabálysértések visszaszorítása volt, az állandó jelenléttel, a lakosság tájékoztatásával.
A polgárőrök évente 2000 órával járultak hozzá a község nyugalmának megőrzéséhez, oly módon, hogy rendszeresen végezték az éjszakai járőr- és figyelőszolgálatot, a rendőrségi körzeti megbízottakkal közös szolgálatokat, a sport és kulturális rendezvények biztosítását, a lakossági tájékoztatást, a gyanús személyek figyelemmel kísérését, a temetői lopások megelőzését, a postai kézbesítők nyugdíjfizetési napokon történő kíséretét, a Szomszédok Egymásért Mozgalom népszerűsítését.
Az egyesület működéséhez az önkormányzat segítséget és anyagi támogatást biztosít, ezzel lehetővé vált, hogy a megkülönböztető formaruházattal és megfelelő technikai eszközökkel rendelkezzenek a polgárőrök.
A helyi Polgárőr Egyesület olyan civil szervezet, amely elhatárolja magár az erőszak, az önbíráskodás, a felfegyverkezés, a félkatonai jellegű szervezeti és működési struktúrák, a politikai érdekeket szolgáló megnyilvánulások minden formájától. Mindig ügyelt arra, hogy megőrizze az ellenszolgáltatás nélküli önkéntesen végzett társadalmi tevékenység jellegét, a lakosság nyugalma, biztonsága, a közösségi és magántulajdon megóvása, a magasabb kockázati körülmények között élők segítése érdekében.
Magyar László